2013. december 12., csütörtök

Az internet veszélyeiről


Mik is az internet veszélyei?

Rengeteg tévképzettel találkozunk az internettel kapcsolatban, amiket sokan szívesen hangoztatnak arra hivatkozva, hogy olvasták valahol, vagy hallottak róla. Ez persze nem egyéb, mint félelem az ismeretlentől. Sokszor tapasztalhattuk már, hogy általában az emberek az ismeretlentől való félelmet azzal leplezik, hogy hangoztatják "az ismeretlen" negatívumait, és olyan történeteket kreálnak, amivel meggyőzik magukat, és rosszabb esetben társaikat is egy adott dolog rosszaságáról.
Az internet fejlődésének első szakaszában felerősödött egy olyan vélemény, miszerint a számítógép elhomályosítja elménket, tökreteszi mentális és biológiai egészségünket, és magányossá teszi az embereket, mivel elszigetel embertársainktól. 

"Úgy tűnik, hogy a negatív jelenségek a technikai korlátok miatt alakultak ki, és a mostani gátlástalan szabadság mutatja meg az internet valódi erejét – nem összekapcsolt számítógépek és halott információk, hanem élő emberek és az őket érdeklő tudáselemek hatalmas, innovatív, dinamikus hálózatáról van szó." (Rab, 2007) 

Manapság is találkozunk olyan nézetekkel, amik elítélik, rosszallják az internet használatának személytelen kapcsolatokra épített minőségét; ezek általában a közösségi oldalak elterjedésével kialakuló virtuális kapcsolatok születésével jöttek létre. A különbség azonban a régi és az új vélemények között, hogy ma inkább az internettől, illetve a web 2.0 alkalmazásoktól félünk, míg régen csupán magától a technikai robbanástól, mint jelenségtől.
Amit sokan nem tudnak, az az, hogy csak akkor lenne értelme félnünk ezektől, ha értelmetlenül, ész nélkül használnánk. Azonban az internet ésszerű használata rengeteg pozitívumot hordoz magában, kezdve bizonyos képességek fejlesztésétől a digitális nemzedék érdeklődésének fenntartásáig a tanórákon. 
Azonban vannak megoldások azokra a problémákra, amikkel találkozhatunk internetezéseink során. Ezek a problémák általában az adtabiztonsággal kapcsolatosak, ám ezek ellen rengeteg dolgot tehetünk, kezdve a biztonságos jelszavaktól, a közösségi oldalakon az ismerősök megválogatásától, a spamek kiszűréséig, illetve a vírusirtók alkalmazásáig.

Ma elég divatos fogalommá vált az a kifejezés, hogy internetfüggőség. Rengetegen használják ezt a kifejezést anélkül, hogy igazán tudnák, mit is jelent valójában. Hát most itt a lehetőség, hogy áttekintsd, mit is használsz nap, mint nap!

Kimberly S. Young – internetfüggő vagy, ha a következő 8 tünetből 5 igaz rád:

1.      Internettel való intenzív foglalkozás
2.     Ugyanakkora öröm eléréséhez egyre megnövekedett idejű online jelenlét (tolerancia) szükséges
3.      Ismételt erőfeszítés az internethasználat csökkentésére vagy abbahagyására
4.      Idegesség, depresszió vagy hangulati labilitás, ha korlátozzák az internetezést
5.      Az eltervezettnél hosszabb online időtöltés
6.      Az internethasználat miatti munka- vagy kapcsolati károsodás
7.      Hazudozás másoknak arról, hogy valójában mennyi időt töltesz az interneten
8.      Internethasználat hangulatszabályozás céljából

Emellett egy másik téma is igen divatossá vált, ez pedig az oktatás és tanítás válsága. Ebben nagy szerepe van az internetnek, hiszen sok tanár arról számol be, hogy a gyerekek az órán ahelyett, hogy figyelnének, és részt vennének, inkább chatelnek, illetve játszanak az okostelefonjaikon. Ez a probléma szinte ma már minden iskolában jelen van, de ennek abszolút van megoldása. A legvalószínűbb probléma, hogy a tanár nem teszi elég érdekessé az órát, amivel aztán eléri, hogy a gyerekek mással tudjanak foglalkozni. Erre könnyű a megoldás: tegye minél interaktívabbá és érdekfeszítőbbé a tanórát! Ám könnyű ezt kijelenteni, a megvalósítás annál nehezebb, hiszen a mai magyar közoktatás nem tesz lehetővé ilyen feltételeket. Vagyis a tökéletes megoldás mindenképpen az oktatás felépítésének és tanítási módszereinek megváltoztatása. Azonban amíg ez nem jön létre, a tanár egyénileg is tehet valamit a technika beemeléséért az órába. Rendkívül sok lehetőség rejlik az internet világában, ami biztosan elősegítené a tanulók bevonását az iskolai tevékenységekbe.


Tehát, az internet semmiképpen nem egy olyan dolog, eszköz, amiben minél több negatívumot, hátrányos forrást, veszélyek tömkelegét kellene meglátnunk, hanem inkább ki kéne használnunk, hatékonyan, hasznosan, amivel mindenki jól jár! 

Forrás:

http://bit.ly/18WuaMz 
http://bit.ly/19EkW1P
 



 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése